A zoldadvent blogot azért indítottam el 2017-ben, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy karácsonykor sem kell a lovak közé dobni a gyeplőt, ami a fenntarthatóságot illeti. Ilyenkor bizony hajlamosak vagyunk olyan, saját magunk által hozott szabályokat is felrúgni, amiket pedig egész évben következetesen betartunk. A blogban pont arra hozok ötleteket, hogy hogyan lehetünk karácsonykor is környezettudatosak. És ebben az évben történt valami, ami nagy segítséget nyújt nekem ebben.
A 2020-as év valószínűleg örökre emlékezetes marad az egész világ számára. A szegediek számára azonban nemcsak a koronavírus miatt, hanem amiatt is, mert végre megnyílt a sokak által várva várt csomagolásmentes bolt, a Garabolyos. Erre januárban került sor. Majd megérkezett a vírus Magyarországra és életbe léptek a kijárási korlátozások. Egy induló boltnak a lehető legrosszabb forgatókönyv.
Anita és Dani, a Garabolyos tulajdonosai és vezetői azonban nem estek kétségbe. Kidolgozták a házhoz szállítás rendszerét, létrehozták a webshopot, átalakították az üzlethelyiséget, kibővítették a kínálatot. Ezeket a változtatásokat más vállalkozások szépen, komótosan lépik meg. Anita és Dani azonban a lehető leggyorsabban reagált a kihívásokra. Mindezt úgy, hogy közben négy gyerkőc szülei.
És hogy mit ajándékozhatsz egy csomagolásmentes boltból? Gyakorlatilag a teljes kínálatot. Állíthatsz össze fűszercsomagot, készíthetsz tea- és kávéválogatást. Meglepheted a szeretteidet kekszekkel, rágcsálnivalókkal, szörpökkel, üdítőkkel. Megtalálsz mindent, ami egy kozmetikai csomagba kell. Ajándékozhatsz immunerősítő mézet és homoktövis készítményeket. Választhatsz babaholmikat és női higiéniai termékeket.
A lehetőségek száma végtelen. Menj el, nézz körül; garantálom, hogy nagyon szuper ajándékötletekre fogsz bukkanni és óriási meglepetést fogsz szerezni.